“ Minél hamarabb visszatérünk a normalitás talajára, annál kisebb árat fizetünk a kitérőért, e visszataláláshoz pedig nagy szükség van az olyan közösségek szolgálatára, amilyen a Johannita Rend
Varga Mihály,
Varga Mihály: Olyan korban élünk, amikor ismét szükség lehet a…
“ minél többen állunk ki a normalitás mellett, az emberiség annál hamarabb visszatalálhat az eredeti, társas és együttműködő természetéhez
Varga Mihály,
Varga Mihály bejelentette, a kormány kiáll a keresztény hagyományok…
“ Nem sokkal jobb a helyzet, az orvosok azt mondták, két hétig biztos feküdnöm kell. Fáj a fejem, gyenge vagyok, sőt, a sok fekvéstől már a derekam is beállt. Néha azért felkelek, mert nem tudok egész…
Oszter Sándor,
Oszter Sándor özvegye megszólalt az állapotáról, miután váratlanul…
“ Nagy megtiszteltetés maga a felkérés is, régi álom válhat valóra a kinevezéssel. Ha megkapom az elnökség bizalmát, minden erőmmel azon fogok dolgozni, hogy a válogatott sikeresen szerepeljen az…
Majoross Gergely,
Magyar szövetségi kapitány vezetheti a magyar csapatot a világelitben
“ Nem egyszerűen a régi felújítása történt, új elemekkel bővítettük a parkot, és a körülötte lévő, 30 ezer négyzetméter zöldfelületet is megújítottuk, bővítettük, több ezer új cserjét, évelőt ültettünk…
Baán László,
Kész a városligeti KRESZ-park – Baán László bejelentést tett az új…
“ Tehát ha ennek a tömegnek csak egy része elindul, akkor nekünk harangoztak Európában
Menczer Tamás,
Menczer Tamás: Ki akar elmenni Ukrajnába meghalni?