Helebrandt Máté országos csúccsal 6.

Yohann Diniz nyerte a férfiak 50 kilométeres gyalogló viadalát a londoni atlétikai világbajnokságon, míg Helebrandt Máté országos csúccsal hatodikként zárt.

A francia versenyző saját világcsúcsát megközelítve nagy fölénnyel, minden idők második legjobb idejével győzött két japán, Araj Hiroki és Kobajasi Kaj előtt.

Helebrandt saját tempójában teljesítette a versenyt, s az utolsó kilométereken sorra előzte meg az előtte lévőket. 3:43:56 órás idejével Urbanik Sándor 2001-es országos csúcsát (3:48:41) adta át a múltnak.

„Fantasztikus volt. Úgy jöttem ki, hogy ez egy tesztverseny, a távlati cél a tokiói olimpia és a jó helyezés” – értékelt Helebrandt az M4 Sportnak. Kifejtette, annak eldöntésére szolgált a világbajnokság, hogy a 20 vagy az 50 kilométeres táv áll-e hozzá közelebb. – „Ez a táv áll igazán közel hozzám. A felénél nagyon jól éreztem magam, s amikor láttam, hogy a 2013-as világbajnok mellett is elmentem, az nagy erőt adott.

Tudtam, hogy utolsó 10-15 kilométer nehéz lesz, de a szurkolói támogatás túllendített a holtpontokon.”

Olvassa el: magyaridok.hu