Kovács Zoltán szerint a Sargentini-jelentés egy politikai boszorkányüldözés

A magyar kormány szerint az Európai Parlament nem fogadta el a jelentést. Érkeznek a reakciók!

"A magyar kormány úgy értékeli, hogy az Európai Parlament (EP) nem fogadta el a szükséges kétharmados többséggel a Sargentini-jelentést" - közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Ahogy az várható volt, Gulyás Gergely kijelentette, a lisszaboni szerződés szerint a leadott szavazatok kétharmadára lett volna szükség a jelentés elfogadásához, azaz a tartózkodó szavazatokat is figyelembe kellett volna venni, így pedig nem lett volna meg a többség.

Hozzátette: a jogvita tisztázásáig a jelentésnek további jogkövetkezménye nem lehet; hétfőn uniós ügyekkel foglalkozó kormányülés lesz, ahol döntenek a konkrét jogi lépésekről. A miniszter megerősítette azt a kormányzati álláspontot, hogy a jelentés valójában nem a jogállamiságról szólt, hanem a bevándorlással kapcsolatos álláspontok határozták meg annak elfogadását.

Közben Kovács Zoltán kormányszóvivő a BBC-n haknizott ugyanebben a témában, hasonló érveket felvonultatva, mint kollégája. Ő azt emelte ki, a jelentés nyilvánvalóan politikai indíttatású és "az EP baloldali-liberális berkeiből kapta a magyar kormány. A kormány már korábban is sokszor visszautasította azokat a megállapításokat, amelyekre a Sargentini-jelentés hivatkozik, és most is egy több mint száz oldalas dokumentumban cáfol...

Olvassa el: magyarnarancs.hu