150 ezer köztisztviselőt bocsáthat el az új kormány Romániában2Fénykép© vg.hu

150 ezer köztisztviselőt bocsáthat el az új kormány Romániában

, 7 hír, 0 oldalnézet

Mintegy 150 ezer köztisztviselő elbocsátását, a közméltóságok tiszteletdíjának befagyasztását és a kiemelt nyugdíjak eltörlését helyezte kilátásba a román kormány, hogy lefaragja a  bruttó hazai termék (GDP) négy százalékát meghaladó költségvetési hiányt – írta hétfőn az Adevarul hírportál

A központi közigazgatásban dolgozók átvilágítását Raluca Turcan, a bukaresti jobbközép kormány miniszterelnök-helyettese jelentette be az elmúlt hétvégén. Szerinte elsősorban az előző, szociáldemokrata kormány által a minisztériumokba és más állami hivatalokba megfelelő képesítés és tapasztalat nélkül felvett rokonok, szeretők és ismerősök mondhatnak búcsút állásuknak.

Turcan példaként említette, hogy a regionális fejlesztési minisztériumban a vezetői szinten a köztisztviselők 30, végrehajtói szinten pedig az alkalmazottak 20 százalékának elbocsátását tervezi a tárcavezető. Mivel Romániában tavalyi adatok szerint 1 millió 190 ezer közszolgálati dolgozót – közülük 765 ezer köztisztviselőt – fizetnek az állami költségvetésből, az Adevarul számításai szerint