80 milliárd forint értékű beruházásra pályáztak egyetlen nap alatt3Fénykép© hirado.hu

80 milliárd forint értékű beruházásra pályáztak egyetlen nap alatt

, 5 hír, 0 oldalnézet

Egyetlen nap alatt 80 milliárd forint értékű beruházás megvalósítására nyújtottak be pályázatot a magyar vállalkozások a kontsrukció első napján, ezzel 60 ezer munkahely megvédését segítve elő - jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

"Büszkék vagyunk a magyar vállalkozásokra, hogy egyetlen munkanap alatt közel 80 milliárd forint összegű beruházás megvalósítására nyújtottak be pályázatot" - írta a Facebookon György László államtitkár.

60 ezer munkahely megőrzéséhez és megerősítéséhez járulnak hozzá.

A konstrukció keretében olyan vállalkozók kaphatnak pénzt, akik a koronavírus-járvány ellenére is készek végrehajtani tervezett beruházásaikat, növelni hatékonyságukat, valamint megtartani munkavállalóikat. A keret továbbra is nyitva áll, hogy minél többen juthassanak a fejlődésükhöz szükséges forráshoz. Így lesz gazdaságunk Magyar, High-tech és Zöld!