A Jobbik vezeti a nemzetbiztonsági, a DK a költségvetési bizottságot
Fotó: vs.hu

A Jobbik vezeti a nemzetbiztonsági, a DK a költségvetési bizottságot

8 hírek, 3

Gyöngyösi Márton, a Jobbik delegációvezetője a parlament alakuló ülését előkészítő tárgyalások után pozitívan értékelte az eredményt. Szerinte a kormánypárti delegációk által biztosított keretek között a legerősebb pozíciókat tudták felvenni. Pártja a nemzetbiztonsági és a vállalkozásfejlesztési bizottság elnökét adja, továbbá hét bizottsági alelnöki tisztséget kaptak. A két főbizottság vezetése jól tükrözi, hogy a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt, az alelnöki tisztségek pedig alkalmasak arra, hogy a társadalmat nagy mértékben foglalkoztató kérdéseket képviseljék – mondta.

Szerették volna, ha önálló testület foglalkozik az egészségügy, az oktatás, valamint az önkormányzatok kérdéseivel és feláll egy elvándorlás kérdéskörével foglalkozó bizottság is.

A következő ciklusban is a Jobbik delegálja az Országgyűlés egyik alelnökét és két jegyzőjét, a személyi kérdésekről azonban még egyeztet a párt – mondta Gyöngyösi.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője azt mondta, pártja a népjóléti bizottságot vezeti, az MSZP-Párbeszédnek összesen nyolc bizottsági alelnöki posztja lesz, a Ház alelnökének pedig a posztot eddig is betöltő Hiller Istvánt jelölik. A frakciódöntés értelmében a Korózs Lajos – a bizottság eddigi alelnöke – vezeti a népjóléti bizottságot. Az MSZP és a Párbeszéd egymás között állapodik meg a nyolc bizottsági alelnöki poszt elosztásáról.

Tóth a szokásjoggal magyarázta...

    Olvassa el: vs.hu