A Nemzetbiztonsági Bizottság is vizsgálja az erdoganista iskola ügyét2Fénykép© 24.hu

A Nemzetbiztonsági Bizottság is vizsgálja az erdoganista iskola ügyét

, 5 hír, oldalnézet

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága is foglalkozott már az erdoganista török Maarif Alapítvány iskolájának budapesti megjelenésével - tudta meg a hvg.hu. Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s tagja részleteket nem árulhatott el, csak annyit mondott, nemzetbiztonsági aggályok miatt az ellenzék vetette fel a témát, amely még nem került le a napirendről, a tárgyalás folytatódik.

Zárt ülés volt, így a testület jobbikos elnöke, Lukács László György is csak annyit árulhatott el, az eddig meghallgatott jelentések egy korábbi időszakra vonatkoztak, úgyhogy azokat aktualizálni kell. Azt nem árulta el, milyen jelentésekről van szó.

A ferencvárosi Harsányi János Szakközépiskola helyén és épületében működik majd 2020-tól a török kapcsolatú Maarif Általános Iskola és Gimnázium. Az iskola egy nagyobb, világméretű rendszernek a része, a Maarif-iskolákat a regnáló török hatalom, Erdogan elnök és hátországa hozta létre. Itthon 240 tanulóval számolnak, ebből 80 gimnazista.