A tisztességes baloldal egyben nemzeti is© delmagyar.hu

A tisztességes baloldal egyben nemzeti is

, 7 hír, oldalnézet

Világjelenség, hogy a napjainkra fősodrúvá vált szélső- és balliberális világnézet lassan teljesen háttérbe szorítja a hagyományos baloldali értékrendet. Ilyen körülmények között van jövője a baloldaliságnak, amit egyszerűen a kisemberek, és az elesettek képviseleteként lehet leírni?

Természetesen van. Mi valós problémákkal, és az emberek túlnyomó többsége számára fontos ügyekkel foglalkozunk, mint amilyen a minimálbér emelésének a szorgalmazása, vagy a gazdagok erősebb megadóztatása. Az elmúlt évtizedekben végig a társadalmi egyenlőség elveit vallottuk, kevés párt mondhatja el, hogy ilyen konzekvensen képvisel egy adott értékrendet. Továbbra is a nemzetközi nagytőke és a bankok befolyásával szembeni fellépést tartjuk fontosnak, ugyanis ezek a – jellemzően liberális – érdekcsoportok nem az emberek, a lakosság érdekeit tartják szem előtt.

A tőkés és a munkás szembenállása nem inkább korábbi korszakok jellemző konfliktusa?

Nyilván a nyugati világban az emberek többsége nem él már olyan rossz körülmények között mint az iparosodás hajnalán, de a nagytőke ugyanúgy érvényesíti az érdekeit mint akkoriban. Csak ezt nem annyira feltűnően teszi, hanem különböző kifinomultabb destabilizációs kísérletek formájában.