Alig több mint ötmillió utasra számít idén a Budapest Airport© 168ora.hu

Alig több mint ötmillió utasra számít idén a Budapest Airport

, 8 hír, 0 oldalnézet

A Budapest Airport az év hátralévő részében várható járattörlések és utasszámcsökkenés miatt legfeljebb 5,5 millió utasra számít idén, ezzel módosította a három hónappal ezelőtt kiadott éves prognózisát.

A repülőteret üzemeltető Budapest Airport az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy a tavalyi utasforgalmi rekord után az idén újabb kiváló évre számított, több mint 17 millió utassal.

Ehhez képest a repülőtér augusztus végéig csak 3,5 millió utast fogadott, szemben a tavaly augusztus végéig számlált 10,6 millió utassal. Az áprilisi mélypont után – lassú emelkedést követően – augusztusban az utasszám elérte a 393 665-öt, azonban ez is messze elmarad a tavaly augusztusi 1,6 milliós utasszámtól – tették hozzá.