Átadták a zalaegerszegi tesztpálya első ütemét3Fénykép© hirado.hu

Átadták a zalaegerszegi tesztpálya első ütemét

, 7 hír, oldalnézet

Magyarország a sorozatos európai válságok után azt a következtetést vonta le, hogy meg kell őrizni az identitást, meg kell védeni a biztonságot és tovább kell erősíteni a versenyképességet – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az átadó ünnepségen.

„Ez a három dolog a magyar észjárás szerint összefügg: az identitásunk és a határaink megvédéséhez hozzátartozik az európai életforma, az európai gazdasági modell és a világ legnagyobb belső, egységes piacának megőrzése is” – fejtette ki a kormányfő. Hangsúlyozta továbbá: a pénzügyi és a migrációs válság, valamint a Brexit is arra figyelmeztet, hogy „ha nem figyelünk oda, ha nem választunk megfelelő vezetőket, ha nem hozunk jó döntéseket, ha nem teszünk bátor lépéseket, akkor Európa tartós hanyatlása is bekövetkezhet”.

Várakozása szerint a zalaegerszegi pályán egy regionális szakmai központ jöhet létre, amelynek a vonzáskörzete az egész régióra kiterjed, sőt európai kisugárzása is lehet. A beruházás forrásait a költségvetés biztosította 45 milliárd forintból, a második fázis pedig a tervek szerint 2020-ig épül meg – tájékoztatott.