Átalakíthatják a 3-as metró szerelvényeit - megszólalt a Főpolgármesteri Hivatal3Fénykép© 24.hu

Átalakíthatják a 3-as metró szerelvényeit - megszólalt a Főpolgármesteri Hivatal

, 8 hír, oldalnézet

Megvalósítható közelségbe került a 3-as metró klimatizálása, mivel egy hete újabb hatmilliárd forintot szerzett vissza a fővárosnak peres úton a jelenlegi vezetés, ennek alapján a BKV már felvette a kapcsolatot egy speciális klímagyártó céggel a 3-as szerelvények klimatizálása érdekében - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel ellenzéki nyilatkozatokra reagálva.

"Immár másodszor lő bakot az ellenzék pár napon belül". Először Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje reklamált "végre" budapesti klímastratégiát, nem törődve azzal, hogy ilyen nem csak készült, de a Fővárosi Közgyűlés már 2018 áprilisában határozatban el is fogadta - olvasható a Szűcs Somlyó Mária kommunikációs igazgató által jegyzett közleményben.

Továbbá hétfőn Kunhalmi Ágnes szocialista politikus és Karácsony Gergely "poénkodott" - már nem először - a jelenlegi ellenzék által 2010-ben romos állapotban itt hagyott, és a mostani kurzusban felújított 3-as metró klímaberendezésének hiányán. Mondva, hogy a "marháknál is kevesebbre becsüli a városvezetés az embereket".