Ausztria májusban már teljes nyitást akar5Fénykép© origo.hu

Ausztria májusban már teljes nyitást akar

, 9 hír, 0 oldalnézet

Ausztria májusra tervezi a teljes nyitást, tehát egy időben nyitnak majd az éttermek, a hotelek, a kulturális és sportlétesítmények is – jelentette be pénteken Sebastian Kurz osztrák kancellár. Döntését azzal indokolta, hogy a járványügyi mutatók stabilizálódtak, illetve, hogy a Pfizer-vakcinából a következő hónapokban egymillió adagot kapnak, így hamarabb befejezik a 65 éven felüliek immunizálását.

A kancellár elégedetten szólt az aktuális járványügyi helyzetről, és helyesnek ítélte a kormánya korábbi döntését, miszerint az országos zárlat helyett regionális alapon, az új fertőzöttek számának függvényében és a kórházak intenzív osztályainak leterheltsége alapján határoztak erről egy-egy adott tartományban.

Sebastian Kurz nem nevezte meg a nyitás pontos dátumát, de elmondta, a maszkiviselés, a gyakori és széles körben végzett tesztelés, valamint a hamarosan életbe lépő „zöld útlevél” jelentik a várva várt nyitás alapját. Jövő hétre ígérte a teljes biztonsági terv kidolgozását, aminek a célja, hogy az élet újraindulása a legnagyobb elővigyázatosság és körültekintés mellett történjen.