Az önkormányzatok többsége jól vizsgázott a rendkívüli helyzetben© vg.hu

Az önkormányzatok többsége jól vizsgázott a rendkívüli helyzetben

, 5 hír, oldalnézet

Az önkormányzatok többsége jól vizsgázott a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetben - jelentette ki György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek. A fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonban végzett kormányhivatali vizsgálatok viszont egyértelmű eredményt hoztak: napokon, sőt akár heteken keresztül nem volt napi nyolcórás orvosi jelenlét az intézményben, még akkor sem, amikor már tömeges fertőzéseket tapasztaltak, a fenntartói kötelezettségek pedig nem teljesültek maradéktalanul.

A hétfői lapszámban megjelent interjúban a politikus kiemelte, hogy az általa felügyelt kormányhivatalok munkatársaira a szokásosnál lényegesen nagyobb teher hárult a veszélyhelyzetben, de a kollégák példásan helytálltak. Az államtitkár szerint Karácsony Gergely főpolgármester méltatlan, parttalan vita kiprovokálásával és több tucat szakember munkájának hiteltelenítésével próbálja elterelni a figyelmet a Pesti úti idősotthon tragédiájában viselt felelősségéről.

György István megjegyezte, a katasztrófavédelmi törvény felhatalmazza a polgármestert, hogy járványhelyzet idején a legtöbb ügyben döntéseket hozzon a képviselő-testület helyett. Mivel ilyesmire még nem volt példa, összeállítottak egy útmutatót, amelyben részletes válaszokat adtak a gyakran felmerülő kérdésekre.