Az szja csökkentése 2021-ben kezdődhet© vg.hu

Az szja csökkentése 2021-ben kezdődhet

, 6 hír, 2 oldalnézet

A közpénzügyek, az állami gazdálkodás jelenlegi helyzete alapján reálisnak tűnik, hogy a kormány 2021-ben hozzákezdjen a személyi jövedelemadó számottevő csökkentéséhez – nyilatkozta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Nemzetnek.

A napilap keddi számában megjelent cikk szerint Domokos László elmondta: az adómérséklés mellett a munkahelyteremtés is lényeges szerepet játszott az elmúlt évek gazdasági növekedésében. Úgy vélekedett, az államnak továbbra is támogatnia kell a munkahelyek létrejöttét, de most már leginkább olyan munkaerőpiaci programokat kell indítania, amelyek javítják a hatékonyságot, segítik az innovációt, vagyis lendítenek az ország versenyképességén.

A legfrissebb adatok szerint augusztus és október között 4,52 millió foglalkoztatottat tartott nyilván a Központi Statisztikai Hivatal.