Az új koronavírus az influenzához hasonlóan terjed3Fénykép© origo.hu

Az új koronavírus az influenzához hasonlóan terjed

, 4 hír, 3 oldalnézet

Új koronavírus-fertőzött betegek orr- és garatváladékának mintáit vizsgálva kínai kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a Covid-19 vírus inkább az influenzához hasonlóan viselkedik és nem úgy, mint az azonos családba tartozó SARS-vírus, ezért jóval könnyebben terjed a korábban feltételezettnél.

Egy esetben arra is felfigyeltek a kutatók, hogy bár a betegnek nem voltak tünetei, a vírus jelen volt a szervezetében, ami megerősíti azt, hogy a betegség jellemző tüneteit nem mutató emberek is terjeszthetik az új koronavírust.

Bár a New England Journal of Medicine című tudományos folyóiratban szerdán közzétett eredményeikről a szakemberek hangsúlyozzák, hogy azok előzetesek, tanulmányuk új bizonyítékkal szolgál arra, hogy az új koronavírus, amely már több mint 2100 halálos áldozatot követelt Kínában, nem olyan, mint a koronavíruscsalád más tagjai.