Beiktatták hivatalába Szlovákia új köztársasági elnökét2Fénykép© hirado.hu

Beiktatták hivatalába Szlovákia új köztársasági elnökét

, 7 hír, oldalnézet

Beiktatták hivatalába Szlovákia ötödik köztársasági elnökét szombaton Pozsonyban. Zuzana Caputová személyében először került nő az államfői tisztségbe.

A liberális politikus Andrej Kiskát váltotta fel az ország élén Zuzana Caputová. Kiska korábbi bejelentése szerint pártot alapít és továbbra is aktív kíván maradni a szlovákiai politikai életben. A márciusban államfővé választott Caputová az ország legfőbb közjogi méltóságai, a kormány és a többi díszvendég jelenlétében a parlamentnek a pozsonyi Vigadóban tartott ünnepi ülésén az alkotmánybíróság elnöke előtt tette le a hivatali esküt.

Az ünnepélyes eskütétel és a himnusz elhangzása után az új államfő beszédet mondott. A beiktatási ceremónia után az új államfő a Szent Márton dómban, az egykori koronázó templomban hálaadó szentmisén vett részt, majd a Grassalkovich-palotában jelképesen gyakorlatilag is átvette az elnöki hivatal irányítását.