Bejelentették az ügyészek és a bírók béremelését© hirado.hu

Bejelentették az ügyészek és a bírók béremelését

, 9 hír, oldalnézet

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az átfogó jövedelemrendezés három ütemben, 2020 és 2022 között valósul meg. 2020-ban az ügyészek átlagosan 21 százalékos, a bírák pedig 32 százalékos, majd 2021-ben együttesen 12 százalékos, 2022-ben pedig 13 százalékos béremelésben részesülnek.

Polt Péter azt mondta, fontos, hogy a bíróság és az ügyészség azonos szintű szervezeti egységeiben dolgozó bírók és ügyészek jövedelmezése azonos legyen. A bérek egységesítése a bíróság és az ügyészség közötti átjárhatóságot is segíti.

Varga Judit arról beszélt, hogy jelenleg az EU második legrosszabbul fizetett bírái a magyarok, legutóbb 2004-ben volt átfogó illetményrendezés az igazságügyi területen; 2016-tól három ütemben, kis mértékben nőtt a bírák illetménye, az ügyészeknél pedig 2018-ban volt pótlékrendezés.