Bírósághoz fordult a Huawei a szankciók miatt2Fénykép© 24.hu

Bírósághoz fordult a Huawei a szankciók miatt

, 13 hír, oldalnézet

A CCTV közzétette Szung Liu-ping, a Huawei vezető jogászának egy nappal korábban kiadott közleményét, amelyben az áll: a rendelet közvetlen módon ítélte bűnösnek a Huaweit, és a cég ellen nagy mértékű korlátozó intézkedéseket vezetett be azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a Huaweit elüldözze az amerikai piacról. Szung rámutat: jogalkotással helyettesíteni a megfelelő bírósági eljárást zsarnoki intézkedés, amit az amerikai alkotmány egyértelműen tilt.

A kérelmet a vállalat az Egyesült Államokban kedd este, kínai idő szerint szerda reggel nyújtotta be egy márciusban kezdeményezett kereset meggyorsítására, amelyet egy texasi bíróságon indított, ott ahol a Huawei amerikai központja található.

Az eredeti keresetben is arra hivatkoztak, hogy az amerikai kormányzat mindenféle bizonyíték nélkül, a Huawei szerint alkotmányellenes módon vezetett be megszorításokat a cég ellen. A gyorsított eljárással lehetőség lenne arra, hogy a bíró ítéletet hirdessen az ügyben a tárgyalás teljes menetének lefolytatása nélkül, még az előtt, hogy lejárna a tiltóintézkedés 90 napos felfüggesztése.