Csepelre viszik a Hableány roncsát8Fénykép1Videó© life.hu

Csepelre viszik a Hableány roncsát

, 11 hír, 2 oldalnézet

Az ottani szabadkikötőben vizsgálják át a kiemelt hajótestet.

A csepeli szabadkikötőbe viszik a május 29-i balesetben elsüllyedt, majd kedden kiemelt Hableány turistahajót, ahol hajózási, nautikai és műszaki szakértők, valamint az ügyészség munkatársainak bevonásával vizsgálják a roncsot – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a budapesti Margit hídon tartott sajtótájékoztatóján.

Gál Kristóf elmondta, Csepelen már napokkal ezelőtt kialakították a helyszínt a szemléhez, amelyet viszont már a mentéssel egyidőben megkezdtek, hogy a kiemelés során keletkezett elváltozásokat is rögzíteni tudják. A belügyminiszter kérésére megduplázták a keresésben részt vevő rendőrök számát.

Hétfőn a Viking Sigyn szállodahajó – egyéb okok miatt – ismét Magyarországra érkezett, és mivel szükségessé vált új bizonyítékok beszerzése, valamint a tényállás teljes körű tisztázása, a rendőrség új szemlét tartott a hajón.