Donald Trump nem akar háborút Iránnal, de ha kitör a háború, ő mindent megsemmisítene14Fénykép1Videó© hirado.hu

Donald Trump nem akar háborút Iránnal, de ha kitör a háború, ő mindent megsemmisítene

, 47 hír, 2 oldalnézet

2019. június 22. 07:52 - szerző: MTI

Nem akar háborút Iránnal - fejtette ki ismételten Donald Trump amerikai elnök az NBC televíziónak péntek este adott interjújában. Az elnök ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy amennyiben mégis háború robbanna ki, akkor az mindent megsemmisítene. – Nem keresem a háborút, de ha kitörne, olyan lenne, amilyet még sosem láttunk, minden megsemmisülne – fogalmazott.

Az interjú az NBC szokásos heti vasárnapi politikai vitaműsorában kerül adásba, de a televízió már pénteken este részleteket hozott nyilvánosságra belőle. Az elnök kifejtette, hogy továbbra is szándékában áll tárgyalni az iráni vezetéssel, és nem támaszt előfeltételeket a párbeszédhez. Irán nem rendelkezhet atomfegyverrel – fűzte hozzá.

Kitért a csütörtöki döntéshozatali folyamatra, amelynek a végén úgy döntött, hogy nem indítja válaszcsapásokat iráni célpontok ellen. Megismételte a péntek reggeli Twitter-bejegyzésében foglaltakat, vagyis azt, hogy a végső döntés előtt konzultált a tábornokokkal. – Mielőtt nekivágunk, tudni akarok valamit. Hány ember halna meg? – idézte fel az NBC riporterének a párbeszédet.