Edzője szerint Milák Kristóf padlón volt mentálisan2Fénykép© blikk.hu

Edzője szerint Milák Kristóf padlón volt mentálisan

, 6 hír, oldalnézet

"Fizikálisan legyengült, és mentálisan is padlón volt, nehezen állt vissza a munkába" - nyilatkozta az edző az M4 Sport Sporthíradóban csütörtökön.

Selmeci emlékeztetett, hogy tanítványa szeptember végén fertőződött meg, ezután négy hét teljes kihagyás várt rá. Nemrégiben ismét edzésbe állhatott, az utolsó orvosi vizsgálata hétfőn volt, és minden rendben találtak nála, tehát újra a megszokott terhelést kaphatja.

"Nehéz időszakon vagyunk túl, de már sokkal jobban van, mint korábban" - közölte az edzője.

A tréner hozzáfűzte, Milák nagyon szeretett volna indulni a Nemzetközi Úszóliga (ISL) legutóbbi idényében - amit október közepétől múlt vasárnapig a Duna Arénában rendeztek -, mert akkor tud igazán jól teljesíteni, ha rendszeresen részt vehet nagy versenyeken, ahol komoly ellenfelekkel mérkőzhet.