Egy nap alatt több mint száz egészségügyi dolgozó fertőződött meg koronavírussal Ukrajnában14Fénykép© infostart.hu

Egy nap alatt több mint száz egészségügyi dolgozó fertőződött meg koronavírussal Ukrajnában

, 38 hír, oldalnézet

A miniszter hozzátette, hogy az összes, azaz 8617 fertőzött között 1676 egészségügyi alkalmazott van. Andrij Alekszandrin, a fertőzésellenőrzési országos szakértői csoport vezetője a hétvégén egy televíziós talkshow-ban arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna világelső lett a Covid 19-ben megbetegedett egészségügyi alkalmazottak számát tekintve.

Sztepanov elmondta még, hogy Ukrajnában az elmúlt napban 5596 laboratóriumi, úgynevezett PCR-tesztet végeztek el. Tájékoztatott továbbá arról, hogy előző nap a legtöbb beteget a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyéből jelentették, 52 főt, továbbá Kárpátaljáról 43-at és a nyugati országrészben lévő Ternopil megyéből 42-őt.

Kárpátalján a minisztérium adatai alapján jelenleg 329 beteget és 7 elhunytat tartanak számon. Az ország két legfertőzöttebb területe továbbra is a délnyugat-ukrajnai Csernyivci megye (1341 fő) és a főváros, Kijev (1188 fő).