Egy nappal előbb rendezik meg a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjat2Fénykép© index.hu

Egy nappal előbb rendezik meg a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjat

, 9 hír, oldalnézet

A korábban bejelentettnél egy nappal előbb, augusztus 19-én kerül sor Székesfehérváron a 10. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjra, melyen a tavalyi év női atlétája, Dalilah Muhammad is vállalta az indulást.

A verseny sajtótájékoztatóján, pénteken elhangzott, hogy a Gyulai Memorial az idei évtől a világ második számú versenysorozatának, a Kontinentális Kör 10 állomásos Arany szekciójának a része és több olyan szám is lesz a programjában, mely értékét és erejét tekintve Gyémánt Liga-szintű. A GYL-ben ugyanis csak 24 szám kapott helyet 2020-tól, s a kimaradtak a Gold-viadalokon kerülnek műsorba.

Spiriev Attila sportigazgató ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy óriási elismerés a versenynek a mostani besorolása és olyan hagyományos viadalokkal van egy szinten, mint a tokiói, a hengelói, vagy a kingstoni atlétikai seregszemle. A sportigazgató hangsúlyozta, hogy ez nem véletlen, a Gyulai Memorial ugyanis évről évre színvonalasabb eredményeket produkált, a tavalyi dohai világbajnokságon 16 olyan sportoló szerzett összesen 19 aranyat, akik részt vettek korábban a magyar versenyen. A 2019-es Gyulain 10 későbbi világbajnok indult. Közülük az idei évre is többen aláírtak.