Egyre nő az albániai földrengés halottainak száma7Fénykép© life.hu

Egyre nő az albániai földrengés halottainak száma

, 7 hír, 0 oldalnézet

Legalább huszonegyre nőtt a kedd hajnali albániai földrengés halottainak a száma, és több mint hatszázan vannak a sérültek, sokuk állapota súlyos, többeket pedig még a romok alatt sejtenek – közölte Tiranában az albán védelmi minisztérium.

A romok alá szorultak keresésére 1900 rendőrt mozgósítottak.

A balkáni ország fővárosát és északnyugati részét – hajnali négy órakor – 6,4-es erősségű földrengés rázta meg, több épület is összedőlt Durres városának térségében. Harminc év óta ez volt a legerősebb földrengés Albániában. A védelmi minisztérium értesülései szerint az északnyugati Kurbin városban egy ember ijedtében kiugrott egy emeletes ház ablakán, és szörnyethalt.

A mentési munkálatokra katonákat is kivezényeltek, a földrengésben érintett településeken mintegy 400 katona dolgozik, sátrakat állítanak fel az emberek ideiglenes elszállásolására.