Embercsempészet gyanújával vettek őrizetbe amerikai katonákat© 24.hu

Embercsempészet gyanújával vettek őrizetbe amerikai katonákat

, 5 hír, 0 oldalnézet

A kaliforniai San Diego mellett található Pendleton támaszponton – amely a tengerészgyalogság egyik legfontosabb katonai bázisa – tizenhat tengerészgyalogost gyanúsítanak azzal, hogy Mexikó felől érkező illegális bevándorlókat csempésztek az Egyesült Államok területére.

A hadsereg közleménye szerint a katonákat csütörtökön kihallgatták, majd még aznap őrizetbe is vették. A kommüniké nem részletezte a feltételezett bűncselekményeket, csupán annyit közölt, hogy „emberkereskedelemtől kábítószer-kereskedelemig terjedő, különböző törvényellenes cselekedetekről” van szó.

A tengerészgyalogság július elején indította meg a vizsgálatot, miután egy határ menti járőrözés során három migránst találtak tengerészgyalogosok járőrkocsijában. A két amerikai katonát és az illegális bevándorlókat kihallgatták. Kiderült, hogy a tengerészgyalogosok fejenként 8 ezer dollárt (több mint 2,3 millió forintot) kértek el a menekültektől. Ennek nyomán indult meg egy szélesebb körű vizsgálat, majd göngyölítették fel bűncselekmények egész sorát.