Emmanuel Macron teljesen vállalja az oltatlanokról tett, vitatott kijelentését4Fénykép© portfolio.hu

Emmanuel Macron teljesen vállalja az oltatlanokról tett, vitatott kijelentését

, 6 hír, 0 oldalnézet

Emmanuel Macron francia államfő pénteken megerősítette, hogy "teljesen vállalja" a három nappal ezelőtti vitatott kijelentését azokról, akik nem vették fel a koronavírus elleni oltást. Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés államfőjelöltje "pirománnak" nevezte a köztársasági elnököt, míg Éric Zemmour jobboldali publicista elnökjelölt szerint a helyzet "nevetséges, gyerekes és cinikus".

"Érzelmeket válthat ki a kifejezés formája, amely közvetlennek tűnhet, de teljesen vállalom" - mondta a köztársasági elnök az Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott párizsi sajtótájékoztatóján, amelyet abból az alkalomból rendeztek, hogy Franciaország január elején fél évre átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét.

"Felkavar a helyzet, amelybe kerültünk, az ország igazi törésvonala ott van, ahol egyesek a szabadságukból, amely ez esetben felelőtlenség, szlogent gyártanak" - fogalmazott Emmanuel Macron. "Nem egyszerűen veszélyeztetik mások életét, hanem mások szabadságát is leszűkítik, és ezt nem tudom elfogadni" - tette hozzá.