Epstein egyik vádlója azt állítja, hogy András herceggel is le kellett feküdnie© 24.hu

Epstein egyik vádlója azt állítja, hogy András herceggel is le kellett feküdnie

, 6 hír, 2 oldalnézet

A kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélésekkel vádolt Jeffrey Epstein egyik vádlója azt állítja, hogy András yorki herceggel, II. Erzsébet brit uralkodó második fiával is le kellett feküdnie, amikor 17 éves volt – jelentette szombat reggel az NBC amerikai hírcsatorna exkluzív interjújára hivatkozva a Sky News brit hírcsatorna.

Virginia Roberts Giuffre az interjúban részletesen elmeséli, mi történt 2001-ben Ghislaine Maxwell, Epstein akkori barátnője londoni házában. Roberts Giuffre elmondása szerint korán reggel Maxwell ébresztette, és azt újságolta neki, hogy „ma egy herceggel fog találkozni”, de ekkor még nem tudta, hogy le kell feküdnie vele.

A nő elmondása szerint London egyik exkluzív szórakozóhelyén mulattak, András herceg vodkával itatta, táncoltak is, majd Maxwell-lel együtt visszaautóztak a nő házához, és Ghislaine Maxwell a kocsiban közölte Virginiával, hogy András herceg is velük megy, és azt akarja, hogy „vele is csinálja azt, amit Epsteinnel”.