Erő Zoltán Budapest új főépítésze4Fénykép© magyarnarancs.hu

Erő Zoltán Budapest új főépítésze

, 9 hír, 6 oldalnézet

Erő Zoltán építész, urbanista Budapest új főépítésze február elsejétől – közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken. Erő Zoltán Mártonffy Miklóst váltja a főépítészi poszton.

Erő Zoltán tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, valamint a Leuveni Katolikus Egyetem Történeti Városok és Épületek Központjában végezte. A Palatium Stúdió Kft egyik alapítója, a Kortárs Építészeti Központ alapító kurátora – olvasható a közleményben.

Mint írták, a nagy léptékű városfejlesztési és köztérfejlesztési projektek mellett hosszú évek óta foglalkozik történeti terek, épületek, városrészek építészeti revitalizációjával. A 2000-es évek elején Budapest városrehabilitációs programjában dolgozott és részt vett a városfejlesztési koncepció megalkotásában is. 2004 és 2014 között a budapesti 4-es metró építész generáltervezőjeként a tervezőhálózat irányításáért, az egységes építészeti koncepcióért volt felelős.