Erős nemzeti vállalkozások nélkül nincs erős nemzetgazdaság© vg.hu

Erős nemzeti vállalkozások nélkül nincs erős nemzetgazdaság

, 8 hír, 0 oldalnézet

Erős nemzeti vállalkozások nélkül nincs erős nemzetgazdaság – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Debrecenben, a V-Híd Építő Zrt. gépbemutatóval egybekötött születésnapi rendezvényén. Szijjártó Péter azt mondta, a jelenlegi rendkívül nehéz gazdasági körülmények között minden idők legerősebb nemzetgazdaságát kell felépíteni.

Az elmúlt 30 év tapasztalataira utalva a miniszter úgy fogalmazott: „osztály-alapon, osztályharcos alapon gazdaságot szervezni nem lehet (…), nemzetgazdaságot csak nemzeti alapon lehet szervezni”. Hozzátette: „ezért amíg mi kormányzunk, a ballib csoport is megkap minden segítséget, Leisztinger Tamás vállalkozásai is megkapnak minden segítséget, Kóka János cégeit is segítjük, ugyanakkor nem vagyunk hajlandóak negatívan diszkriminálni azokat az üzletembereket és vállalataikat sem, akik köztudottan a nemzeti, konzervatív gondolkodású táborba tartoznak”.

Szijjártó Péter szerint a koronavírus-járvány óta tudjuk, hogy azok az országok lehetnek sikeresek, az új világrend nyertesei, amelyek a legtöbb területen rendelkeznek saját, nemzeti alapú képességekkel és kapacitásokkal, beleértve a közlekedési fejlesztések önálló elvégzésének képességét is.