Felköszöntötték a világ legidősebb olimpiai bajnokát, a 102 éves Keleti Ágnest6Fénykép2Videó© index.hu

Felköszöntötték a világ legidősebb olimpiai bajnokát, a 102 éves Keleti Ágnest

, 9 hír, 0 oldalnézet

Az 1921. január 9-én született Keleti Ágnes 2018. február 16-án lett a világ legidősebb olimpiai bajnoka a nyári játékokról, 97 évesen, miután a bahamai Sir Durward Knowles 101 éves korában elhunyt. Előtte a magyar vízilabdázó, Tarics Sándor számított a legidősebb ötkarikás bajnoknak – ő 2016 májusában, 102 éves korában hunyt el.

Keleti Ágnes 1952-ben (Helsinki) egy, 1956-ban (Melbourne) négy olimpiai aranyat nyert a tornaversenyeken, de az ötkarikás játékokról van három ezüst- és két bronzérme is.

Az ünnepelt Klein Ágnes néven látta meg a napvilágot 1921. január 9-én, Budapesten. A sport szeretetére és fontosságára édesapja nevelte, aki maga is aktív életet élt, túrázott, evezett a Dunán, mely kikapcsolódásokba már kiskorától kezdve Ági néni is bekapcsolódott. Ha a sors másként akarja, talán ma, mint neves csellistát ismernénk őt, hiszen 18 éves koráig zenélt, még a Zeneakadémián is fellépett. Ám végül győzött a torna, a többi pedig – ahogy mondani szokták – történelem…