Gulyás Gergely: Szabad-e a Momentumnak, amit tilos az MSZP-nek?© hirado.hu

Gulyás Gergely: Szabad-e a Momentumnak, amit tilos az MSZP-nek?

, 4 hír, 0 oldalnézet

Kiderült szombaton, hogy bár a parlament honlapja alapján Bangóné Borbély Ildikó 2013-ban végzett a Budapesti Gazdasági Egyetemen gazdálkodási és menedzsment szakon, nem szerzett ilyen diplomát.

Az MSZP erre úgy reagált, hogy vasárnap közölte, mivel Bangóné Borbély Ildikó az iskolai végzettségével megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét, már nem tagja a pártnak, az MSZP nem indítja a választáson, egyúttal felszólítja, hogy adja vissza a parlamenti mandátumát.

A Fidesz Bangóné Borbély Ildikó esete kapcsán hangsúlyozta, hogy nem ez az első eset, amikor egy baloldali politikusról kiderül, hogy hazudott a képzettségét illetően, korábban ugyanis Hajnal Miklós például azt állította, hogy közgazdász, miközben nincs diplomája.