Gyanúsítottként hallgatták ki Mészáros Lőrinc bizalmasát2Fénykép© index.hu

Gyanúsítottként hallgatták ki Mészáros Lőrinc bizalmasát

, 4 hír, oldalnézet

Vörös József ügyvédet, Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos bizalmasát gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozó ügyészek a Széchenyi Bank hatmilliárd forintos károkozása miatt indult büntetőügyben – írja a 24.hu.

A lap azt írja, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt folyik nyomozás, ennek részeként kedden húsz helyszínen csaptak le a hatóságok. Tizenkilenc embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük kilencet őrizetbe vettek. A bank egykori tulajdonosát, Töröcskei Istvánt és feleségét (még egy gyanúsított társaságában) csütörtökön tartóztatták le, öten pedig bűnügyi felügyeletbe kerültek.

A lap úgy tudja, a kilencedik őrizetbe vett szabadon távozhatott a bíróságról, a 24.hu szerint ő Vörös József, akivel nyolc társával ellentétben nem rendelt el kényszerintézkedést a bíróság. Vörös a többiekhez hasonlóan nem ismerte el bűnösségét. A portál még pénteken elérte az ügyvédet, aki mindösszesen annyit mondott, ellene nincs kényszerintézkedés, ám gyanúsításának részleteiről nem kívánt nyilatkozni, letette a telefont.