Három órás a kocsisor Horvátország irányába© 24.hu

Három órás a kocsisor Horvátország irányába

, 6 hír, oldalnézet

Kilométeres sorok alakultak ki az M7-es autópályán a magyar-horvát határátkelő előtti útszakaszon az országba belépő külföldiek kötelező regisztrációja miatt, így a Horvátország irányába utazóknak több órás várakozásra kell számítania – írja az MTI.

Takács Tivadar, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a regisztráció miatt Magyarország felől érkezőknek a személyforgalomban 3 óra, az autóbusszal utazóknak pedig megközelítőleg 2 órás várakozásra kell felkészülniük a határ átlépését megelőzően. Egy olvasónk reggel ennél is hajmeresztőbb számokról számolt be: ő korábban azt írta, hogy 6:50-kor érkeztek a határhoz, ahol akkor már két órája álltak, de szinte alig haladtak, és nem látták a határt. Az ő becslései szerint aki később érkezik, annak 5-6 órát is kell majd állnia a határ előtt.

A dolog hátterében egészen pontosan az áll, hogy a határátlépésnél a horvát hatóságok továbbra is felveszik a külföldi állampolgárok adatait – vagyis az úti célt, a telefonszámot és az e-mail címet. Ehhez készült egy alkalmazás is, amely segíti a gyorsabb határátlépést, de ha valaki nem tölti ki előre az átlépéshez szükséges űrlapot, annak a határon kell ezt megtennie.