Hatszázezerbe kerülhet az etikus hackernek, hogy rést talált a Telekom pajzsán3Fénykép© 24.hu

Hatszázezerbe kerülhet az etikus hackernek, hogy rést talált a Telekom pajzsán

, 11 hír, oldalnézet

Reagált a Magyar Telekom az etikus hacker ügyében hozott elsőfokú bírósági ítéletre.

Mint azt néhány órával ezelőtt megírtuk: pénzbüntetésre ítélte végül a bíróság első fokon azt az etikus hackert, aki 2017-ben egy súlyos biztonsági rést talált a Telekom rendszerében, és azt jelezte a cégnek. Az akkor főiskolás programozó volt is egyeztetésen a szolgáltató szakembereinél, ám miután otthon újabb hátsókapuk után kezdett kutatni, egy reggel rendőrök csengettek be hozzá azzal, hogy betört a Telekom rendszerébe.

Az elsőfokú ítélet nyilvánosságra kerülése után a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatósága a következő közleményt adta ki (melyet minden félreértés elkerülése érdekében változtatás nélkül közlünk):

"A Telekom rendszerébe 2017 tavaszán számos alkalommal, illetéktelenül behatoló hacker ügye kapcsán, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közleményével szemben az alábbiakat kívánjuk leszögezni. Ahogy az a bíróság első fokú ítélete alapján is nyilvánvaló, a hacker nem etikusan járt el, ezért etikus hackerként hivatkozni rá a cikkekben és azok címében nem tényszerű.