Huszonkét csapat már bebiztosította helyét a főtáblán© origo.hu

Huszonkét csapat már bebiztosította helyét a főtáblán

, 5 hír, 2 oldalnézet

Már huszonkét csapat biztosította a szereplését a csoportkörben a labdarúgó Bajnokok Ligája következő kiírására.

Az európai szövetség (UEFA) tájékoztatása alapján a már befejeződött angol, német és spanyol ligából megvan a négy induló, Olaszországban viszont két hely még kiadó, ezekre az Atalanta, az Internazionale és AC Milan pályázik. A franciáknál is megvan a két csoportkörös résztvevő, az oroszoknál viszont a kettőből egy még kérdéses, a második helyért a Krasznodar és a Lokomotiv Moszkva küzd egymással.

A portugál, az ukrán, a belga és a török bajnok már ugyancsak biztosította a helyét a legjobb 32 között, miként az osztrák Salzburg is, keretében a magyar válogatott Szoboszlai Dominikkal. Az osztrákoknak az kedvezett, hogy az idei BL-győztesnek nem kell külön biztosítani az indulást, lévén a június elsejei, madridi döntő két szereplője, a Tottenham Hotspur és a Liverpool a Premier League-ből már megszerezte a kvalifikációt.