India veszi az orosz vakcinát2Fénykép© 24.hu

India veszi az orosz vakcinát

, 10 hír, 0 oldalnézet

Az új típusú koronavírus-fertőzés megelőzésére kifejlesztett Szputnyik V vakcinával beoltott önkéntesek 14 százalékánál – vagyis minden hetedik embernél – egy-másfél napig tartó gyengeség, láz vagy izomfájdalom jelentkezett – jelentette ki Mihail Murasko egészségügyi miniszter újságíróknak kedden Moszkvában.

Murasko a tüneteket előrelátható szövődménynek nevezte, s közölte, hogy a klinikai tesztelés harmadik fázisában eddig 300 embert oltottak be. Emlékeztetett rá, hogy az első orosz vakcinát olyan (humán adenovírus-)platformon fejlesztették ki, amelyet már más oltóanyagokhoz is használtak, és amely veszélytelennek bizonyult, ugyanakkor hangsúlyozta a kiterjedt tesztelés fontosságát. Elmondása szerint a Szputnyik V-t három nagyvállalat gyártja páhuzamosan, az ütemtervnek megfelelően.

Anasztaszija Rakova moszkvai polgármester-helyettes közölte, hogy az önkénteseket egy távgyógyászati központból, videohívásra és az egészségügyi adatok betáplálására alkalmas telefonos alkalmazás vagy digitális karkötő segítségével figyelik meg.