Jobbik: az oktatás kiemelt nemzetpolitikai ágazat© alfahir.hu

Jobbik: az oktatás kiemelt nemzetpolitikai ágazat

, 6 hír, 0 oldalnézet

Kiemelt nemzetpolitikai ágazatként tekint a Jobbik az oktatásra, ezért tartja szükségesnek, hogy erre a területre fordítsák a nemzeti össztermék 6 százalékát, de lehetőség szerint inkább 8 százalékát - mondta Brenner Koloman, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az MTI szerint a politikus közölte: „napvilágot látott a hír, miszerint bevezetik esetleg a 0. évfolyamot az általános iskola előtt”, elsősorban azoknak a gyerekeknek, akik még nem iskolaérettek.

Brenner Koloman kiemelte, a Jobbik oktatási programjában is hangsúlyosan szerepel az óvoda és az általános iskola közötti átmeneti időszak megfelelő kezelése, ezért úgy vélik, hogy a 0. évfolyam bevezetésének terve mögött valós probléma áll. Ugyanakkor megjegyezte, erről szakpolitikai vitát kellene folytatni, hogy kiderüljön, valóban szükség van-e ilyen jellegű lépésre.