Juncker szerint Orbán nem európai vezető5Fénykép© hirado.hu

Juncker szerint Orbán nem európai vezető

, 15 hír, 2 oldalnézet

Az Európai Bizottság elnöke az Euronews hírcsatornának adott csütörtöki interjújában úgy vélte, Orbán Viktor első számú gondja nem Európa, hanem Magyarország.

Mint mondta, magyar vezetőnek tartja Orbánt, nem európainak. Az erre vonatkozó kérdés kapcsán pedig hangsúlyozta: „ha csakis a saját országunk érdekel bennünket, ahol feltüzeljük az érzelmeket anélkül, hogy figyelnénk a tágabb európai összefüggésekre, akkor nem vagyunk európai vezetők, vak nemzeti vezetők vagyunk.”

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke – Fotó: EPA/Stephanie Lecocq

„Felnéztem Orbán Viktorra a nyolcvanas évek végén, mivel szembeszállt a szovjet megszállással. Egy hős volt Magyarországon. Mindig nagyon tiszteltem őt. De aztán egy útkereszteződésben ő másfelé fordult. Kevésbé európaivá vált, és agresszív lett az Európai Bizottsággal szemben. Még annak ellenére is, hogy a bizottság sokat tett Magyarországért, amit magánbeszélgetések során Orbán is elismer, nyilvánosan azonban nem” – emelte ki Juncker.