Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy Isten mindenbe beleavatkozott4Fénykép© origo.hu

Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy Isten mindenbe beleavatkozott

, 12 hír, 2 oldalnézet

„Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy Isten a világ minden dolgába beleavatkozott” – emelte ki a református püspök. Rámutatott: az ember szuverén akar lenni és lefokozásként éli meg, ha Isten beleszól az életébe. A mindenkori modern ember – kezdve Ádámmal és Évával –, kikéri magának, ha Isten utat mutat, tanácsot ad, föltartóztat vagy szankcionál. Mégis, van egy közösség, amelyik nemcsak azt állítja, hogy isteni segítségre szorul, hogy a helyes úton tudjon járni, hanem azt is megvallja, hogy önmagától nem találja meg a helyes utat.

„Mi, keresztyének úgy állunk oda Isten elé, mint akik tanácstalanok, akik eltévedtek, mert azt látjuk, hogy a legjobb emberi tervek is rendre rosszul végződnek. A keresztyénség azt hirdeti, hogy van ugyan megoldás a világ gondjaira, de egyedül Isten kezében” – mondta.

Bogárdi Szabó István szólt arról: a keresztyén közösség sokat küszködik azzal, hogyan lehet a jézusi üzenetet érvényesen elmondani, úgy, hogy semmiféle hatékonysági elv érdekében ne másítsunk rajta, ne vegyünk el belőle és ne tegyünk hozzá.