Kétszer akkor növekedés volt Magyarországon, mint Európában5Fénykép© origo.hu

Kétszer akkor növekedés volt Magyarországon, mint Európában

, 17 hír, 2 oldalnézet

Magyarországon nem visszaesés, hanem növekedés lesz idén, a jegybank tartja a 2-3 százalékos növekedési prognózisát – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Hozzátette: a sorra megjelenő európai növekedési prognózisok sokfajta megközelítést tükröznek. Az európai prognózisokkal foglalkozó pénzügyi-gazdasági intézmények között kettő a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) és a magyar kormánynál is optimistább: ilyen a lengyel jegybank és az MNB.

Az első negyedév nem lesz rossz, a második negyedév elég szörnyű számokat produkál, a harmadik és a negyedik negyedév pedig „megfejeli” a korábban kiesett teljesítményt. Ezért merik azt mondani, hogy Magyarországon 2-3 százalékos növekedés lesz 2020-ban – fejtette ki. Szerinte ezt erősíti az a tény, hogy a magyar gazdaság döntő többsége működik, még a mélypontot jelentő áprilisi hetekben is működött.