Kim Dzsong Un együttérzését fejezte ki Hszi Csin-ping kínai elnöknek2Fénykép© origo.hu

Kim Dzsong Un együttérzését fejezte ki Hszi Csin-ping kínai elnöknek

, 5 hír, oldalnézet

Táviratban fejezte ki együttérzését Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Hszi Csin-ping kínai elnöknek, a koronavírus áldozatai miatt – jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség szombaton. A táviratban Kim leszögezte, biztos benne, hogy a Kínai Kommunista Párt, a kormány és a nép legyőzi a járványt.

A Peking közeli szövetségesének számító Észak-Korea nem sokkal korábban lezárta az összes repülőterét és vasúthálózatát a Kínából érkezők előtt, megerősítette a kínai-észak-koreai határ védelmét, valamint bejelentette, hogy minden, Kínából érkező utast egy hónapra karanténba zárnak.

Szombatra virradóra a CCTV kínai állami televízió a Nemzeti Egészségügyi Bizottság adataira hivatkozva arról tudósított, hogy a járvány halálos áldozatainak a száma 259-re nőtt, és csaknem 12 ezer fertőzöttet tartanak nyilván az országban.