Kína vezető szerepre törekszik a kibertér fejlődésében3Fénykép© origo.hu

Kína vezető szerepre törekszik a kibertér fejlődésében

, 5 hír, 0 oldalnézet

Kína "vezető szerepet" kíván betölteni a kibertér fejlődésében - jelentette ki vasárnap a pekingi döntéshozás egyik tagja, miközben a távol-keleti országot rendszeres kritika éri az internet szigorú korlátozása miatt.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint Huang Kunming, a Kínai Kommunista Párt központi tájékoztatási osztályának vezetője arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy tegyenek együttes erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a kibertér az emberiség közös fejlődését, biztonságát és érdekeit szolgálhassa.

Huang a kelet-kínai Csöcsiang tartományban található Vucsenben megrendezett, VI. Internet Világkonferencia megnyitóján elmondott beszédében arról beszélt, hogy Kína a jövőben is vezető szerepet fog betölteni a kibertér fejlesztésében, és fáradságot nem kímélve dolgozik majd azért, hogy hozzájárulhasson a kibertér nyitottságához és biztonságához, valamint nemzetközi irányításához. A vezető kiemelte: az internet a jövőben elsődleges forrás szerepét tölti majd be a világszerte élő emberek jólétének előmozdításában.