Kiszállt a pécsi ellenzéki összefogásból az LMP2Fénykép© bama.hu

Kiszállt a pécsi ellenzéki összefogásból az LMP

, 6 hír, 3 oldalnézet

Az LMP nem vesz részt a pécsi ellenzéki összefogásban, nem támogatják a közös polgármesterjelöltet, helyette inkább önállóan indulnak valamennyi választókerületben, írja a párt Baranya Megyei Elnöksége sajtóközleményében.

Előbb azzal, hogy szerintük a "baloldali pártok" saját jelöltjüket egyeztetés nélkül jelentették be, majd pedig az EP-választás után a korábban megállapított politikai kereteket vették semmibe.

Még január elején jelentette be a Momentum, a DK és az MSZP, hogy Péterffy lesz a közös polgármesterjelöltjük az októberi önkormányzati választáson, áprilisban pedig a Jobbikkal és az LMP-vel kiegészítülve  bejelentették , hogy közös listával indulnak a választáson.