Klubja kiáll Turi György mellett2Fénykép© bama.hu

Klubja kiáll Turi György mellett

, 9 hír, oldalnézet

Rendkívüli elnökségi ülést tartott a Kőbánya Sport Club a Turi György mesteredző körül kialakult helyzet miatt. A Facebookon megjelent közlemény szerint az ülésen meghallgatták a szakosztály edzőit, jelenlegi és korábbi sportolóit, szülőket, akik megerősítették, hogy 2014-es megbízatása óta semmilyen fizikai bántalmazásról, vagy lelki terrorról nem volt tudomásuk az uszodai foglalkozások alatt, állításuk és tapasztalatuk szerint ilyen nem volt.

Turit több volt tanítványa – köztük Cseh László négyszeres olimpiai ezüstérmes úszó – vádolta meg azzal, hogy fizikai és lelki terrorban tartotta őket, a beszámolók alapján pedig a Magyar Úszó Szövetség vizsgálóbizottságat állított fel. Turi november 25-én jelentette be, hogy lemond az összes tisztségéről, amit a Magyar Úszó Szövetségben (MÚSZ) betöltött.

A Kőbánya SC szerint azt írta, 2014 óta soha semmilyen panasz vagy információ nem jutott tudomásukra arról, hogy Turi György bármelyik úszóval szemben helytelen magatartást tanúsított volna.