Kormánypártok: a baloldalon ugyanaz a Bajnai és Gyurcsány sorakozik, akik már egyszer tönkretették az országot2Fénykép© alfahir.hu

Kormánypártok: a baloldalon ugyanaz a Bajnai és Gyurcsány sorakozik, akik már egyszer tönkretették az országot

, 9 hír, 0 oldalnézet

A baloldalon ugyanaz a Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc sorakozik, akik már egyszer tönkretették az országot, a két volt kormányfő, a Soros-hálózat és köztük a baloldal ifjúsági szervezete, a Momentum együtt készülődik az országgyűlési választásokra - mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője a kormánypártok nevében sajtótájékoztatóján.

Véleménye szerint az elmúlt hónapokban az már egyértelművé vált, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a baloldal vezére, ő mozgatja a szálakat a baloldali pártok feldarabolásában, a baloldal országos és önkormányzati politikájában is. Most pedig kiderült, hogy Bajnai Gordon is visszatér, a Momentum vele készülődik háttérben a választásokra - mondta a politikus.

A Gyurcsány- és a Bajnai-kormány alatt "a baloldal teljesen feladta a nemzeti érdekeket, kiárusította és idegen kezekbe játszotta a nemzeti vagyont, eladósította az országot, és kiszolgáltatta az idegen érdekeknek és külföldi profitnak Magyarországot. Leépítette a magyar gazdaságot, és folyamatos megszorításokkal nehezítette a magyar vállalkozásokat és a magyar családok életét is" - sorolta Nacsa Lőrinc.