Lázár: Kétballábas focistáknak óriási pénzeket fizetnek azért, hogy ugrabugrándozzanak

Lázár: Kétballábas focistáknak óriási pénzeket fizetnek azért, hogy ugrabugrándozzanak

6 hírek, 4

A Csongrád megyei Földeákon járt Lázár János, hogy átadja a település új műfüves futballpályáját. Ha már ott volt, elbeszélgetett a helybeliekkel is, elmondta, hogy újabb 700 millió forintos támogatást kap a közösség, amiből tornacsarnok is épül.

Beszélt az országos politikától visszavonult korábbi kancelláriaminiszter Tóth Imrével, a Návay Lajos Általános Iskola igazgatójával is, aki arról panaszkodott neki, hogy a fiatal focistákat elsősorban a pénz érdekli, nem pedig a játék szeretete.

A kabinetben dolgozó politikusokhoz képest láthatóan felszabadult Lázár erre így válaszolt: "Tudod, az a legborzalmasabb, hogy valaki még pénzt is fizet azért, mert rosszul játszik a csapat. Teljes őrület.

Ez a világ egyik legnagyobb piramisjátéka. Kétballábas focistáknak óriási pénzeket fizetni azért, hogy ugrabugrándozzanak, és semmi eredmény nincs. Hát, ez elég súlyos helyzet."

A 444 emlékeztet, hogy Lázár nem most először kritizálta azt, ahogy a kormányzat a futballt kezeli. 2015 tavaszán például arról beszélt, hogy a magyar fociban nincs helye állami pénznek.

    Olvassa el: hvg.hu