Lemondott az ukrán külügyminiszter, nem oszlatható fel a parlament© nepszava.hu

Lemondott az ukrán külügyminiszter, nem oszlatható fel a parlament

, 5 hír, 3 oldalnézet

Lemondott posztjáról pénteken Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, és nem sokkal később Olekszandr Turcsinov, az elnök alá rendelt, befolyásos Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vezetője is. Mindkét tisztségviselő az államfőváltás miatt döntött a távozás mellett - jelentette az MTI tudósítója.

Klimkin a Facebookra feltöltött videoüzenetében közölte, hogy megírta a lemondásáról szóló nyilatkozatot, és hétfőn el is küldi a parlamentnek és Volodimir Zelenszkij megválasztott államfőnek, akit aznap iktatnak be hivatalába.

A döntéséről előre értesítette Zelenszkijt, ahogy arról is, hogy kész segíteni elnöki munkáját. Ugyanakkor véleménye szerint az új államfőnek meg kell kapnia a jogot arra, hogy saját külpolitikai csapata legyen, saját stratégiával. "Úgy gondolom, ez így helyes emberileg, és így helyes a politika kultúra szempontjából, amire végső soron szükségünk van."