Leváltották Románia rendőrfőkapitányát egy 15 éves lány meggyilkolása kapcsán4Fénykép© index.hu

Leváltották Románia rendőrfőkapitányát egy 15 éves lány meggyilkolása kapcsán

, 10 hír, 4 oldalnézet

Leváltotta az országos rendőrfőkapitányt Nicolae Moga román belügyminiszter, miután felmerült annak az alapos gyanúja, hogy a hatóságok sorozatos mulasztások miatt nem tudták megakadályozni egy 15 éves lány meggyilkolását.

A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésre pénteken derült fény. Nicolae Moga azzal indokolta péntek este bejelentett döntését, hogy drasztikus intézkedésekre van szükség. A belügyminiszter az Olt megyei prefektust (a kormány területi képviselője) is leváltotta, akinek a belügyminiszter szerint együtt kellett volna működnie a rendőrséggel. Pénteken már leváltották az Olt megyei rendőrség vezetőjét is.

A leváltások sora azt követően történt, hogy pénteken Klaus Iohannis államelnök átfogó vizsgálatot kért az ügyben, és közölte: a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelsőbb Védelmi Tanács keddi ülésén kérni fogja hivatalosan is a vizsgálat elvégzését, hiszen annak az alapos gyanúja merült fel, hogy a hatóságok nem végezték a feladatukat, és elmulasztották megmenteni az elrabolt lány életét.