Magyarország még idén megkapja a Szputnyik-vakcina gyártásához szükséges technológiát4Fénykép© portfolio.hu

Magyarország még idén megkapja a Szputnyik-vakcina gyártásához szükséges technológiát

, 15 hír, oldalnézet

Létrejött a politikai megállapodás arról, hogy Magyarország még idén megkapja az orosz Szputnyik koronavírus elleni vakcina gyártásához szükséges technológiát a jelenleg épülő Nemzeti Oltóanyaggyár számára - közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Moszkvában.

A közlemény szerint a tárcavezető a Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszterrel folytatott tárgyalását követően kijelentette: Magyarország kifejezetten jól járt azzal, hogy magas szintű egészségügyi együttműködést alakított ki Oroszországgal. Mint mondta, a kormány ennek köszönhetően vásárolhatott egymillió ember egészségének és életének megóvásához szükséges vakcinát, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy tavasszal Magyarország folytatta le a leggyorsabb oltási kampányt Európában.

Kiemelte, hogy az orosz vakcinára világszerte nagy a kereslet, így Magyarországnak komoly gazdasági érdeke fűződik ahhoz, hogy kivegye a részét a készítmény gyártásából, és ezáltal globális piacra lépéséből.