Magyarország társházigazdája lesz az U19-es lány röplabda-világbajnokságnak2Fénykép© nemzetisport.hu

Magyarország társházigazdája lesz az U19-es lány röplabda-világbajnokságnak

, 5 hír, oldalnézet

A magyar szövetség (MRSZ) keddi közlése szerint a 24 csapatos vb-nek Eszék, és egy később kijelölendő magyar város ad otthont augusztus 1. és 11 között.

A nemzetközi szövetség (FIVB) számára jó ajánlólevél volt, hogy az MRSZ felnőtt és utánpótlástornákat, illetve egyéb kiemelt eseményeket is magas színvonalon bonyolított le

"Ez az esemény is illeszkedik a sportért felelős államtitkárság koncepciójába, amely az utánpótlássport fejlesztését hangsúlyozza. A Magyar Röplabda Szövetség 2021-ben elfogadott 12 éves stratégiájának egyik alappillére a nemzetközi mezőnyhöz való felzárkózás és az utánpótlás-válogatottjaink minél magasabb szintű versenyeztetése.